Menü Bezárás

2025.09.21

Mindig öröm számunkra, kedves gyerekek, amikor kreatívan álltok hozzá egy feladathoz. Nem történt ez másként az ETO Parkban sem, ahol egy kisfiú a Futóbicikli Fesztiválra egy saját készítésű, traktort formázó futóbiciklivel nevezett.

A váz kartonból készült, az alkotók – apuka és nagypapa – pedig rendesen ráerősítették a karosszériát az alap futóbiciklire. Szalagokkal, extra festéssel díszítették a járgányt, amely tarolt a kis házi népszerűségi versenyünkben: még a program végén is fotózkodtak a gyerekek a traktornak álcázott futóbicajjal.

Volt azonban egy másik kisfiú is, aki kissé kényszerűségből lett kreatív. Ilyenkor szokták mondani: teher alatt nő a pálma. A nagymamája nevezte be a versenyre, mert azt hitte, hogy sima bicikliverseny lesz. A nagyi elmondása szerint itt csúszott be a kis bökkenő: az unoka már nagyon ügyes bringás, számára a futóbiciklizés nem volt elsőre vonzó, ráadásul – mivel bicajversenyre számítottaknem is szereztek futóbiciklit, és azt sem tudták, hogy tőlünk bérelni is lehetett volna a rendezvény idejére.

A nevezés azonban még belefért a királykategóriába az életkora alapján, így az előző napra maradt egy kis barkácsolás. A nagypapa leszerelte a pedálokat az ifjú versenyző bringájáról, és ezzel megszületett a rendezvény legmenőbb kétkerekűje: András futó-BMX-e.

A kopott fekete festés azonnal elrabolta a gyerekek szívét. Lehetetlen volt legyőzni: a hatalmas kerekeivel a hosszú egyenesekben esély sem volt utolérni. Nem is csoda, hogy megnyerte a kategóriáját – ez bizony az egész család sikere volt.

A tanulság: ne csak bátorak, hanem kreatívak is legyetek!
(Meg persze nem árt egy jó nagypapa egy villáskulcskészlettel – de ez már a szerencsésebbek kiváltsága 😉)